Hagyományos merevszarvú magyar reflexíj

 

Az íj öt részből áll: markolat, két hajlóskar , és két csapolt íjvég. Az íj legfőbb jellegzetessége , hogy nem csak fából készül, hanem többféle  rugalmas anyagból, mint például: szarulemez, szarv, szarvasláb inak,

halenyv, bőrenyv, és ezek kombinációja. 130 cm-es C alakban görbülő ágbogak nélküli darabokból készült az íj fa-magva. Középen arasznyi részt vastagon hagytak, majd a két szárát az íj feszítésének irányában laposra faragták.

 

A hagyományos merevszarvú reflexíjak rendszerint három fő anyagféleség felhasználásával készülnek. A karok belső magja fa,  az íj hátára (tehát az íj cél felé néző oldalán) állati ínakból, főként a ló, a szarvasmarha és a szarvas lábában található hosszú inakból készült réteget sajtoltak nagy erővel. Ez az ínréteg jól viseli az íj megfeszítésekor fellépő húzó igénybevételt (nyúlás), a fánál megközelítőleg négyszer jobban. Az íjkarok belső (hasi) oldalára vágott szarulemezt ragasztottak halenyvvel, amit bizonyos szarvasmarhafajták (pl.: magyar szürkemarha, vízibivaly, kecskefélék) tülkéből nyernek. Ez a szaruréteg mintegy tízszer jobban ellenáll a hajlítás során a hasi oldalon jelentkező nyomó igénybevételnek (zömülés), mint a keményfa. Az íj kifeszítésekor a nyomóerő a szarura nehezedik, amelynek szilárdsága kétszerese a fáénak (négyzetcentiméterenként 13 kg). Az ín-rostköteg és a szarulemez azonban mindkét száron csak a markolatig tartott, a merev markolat és a két kar merev részének megerősítésére csontlemezek szolgáltak.A szaru használatának másik előnye, hogy nagy a restitúciós együtthatója, azaz jobban visszanyeri az alakját.

 

Az összetett reflexíjak rugalmassága miatt a karokat jobban hátra lehet feszíteni, mint az íj hossza. A rövidebb karok és nagyobb kifeszítési hossz miatt ezek az íjak nagy sebességgel és messzire röpítik a nyílvesszőt. A külső és belső fedőréteg halenyvvel van a farétegre felragasztva, amely deformáció hatására nem törik el, hanem képes az alakváltozásra. A halenyvet bizonyos tokfélék úszóhólyagjából nyerik. Az összetett íjak jellemzője a rugalmas karokra erősített merev íjszarv, ami erőkarként viselkedve megkönnyíti az íjkarok meghajlítását az íj megfeszítésekor. Az íjszarvak keményfából készülnek, egyes esetekben szaru vagy csont borítással, ami a szarv merevítésen kívül díszítő funkciót is ellát. Ez a szaru vagy csont borítás az íj markolati részén is megjelenhet, védelmet nyújtva a markolatnak a nyílvessző kilövésekor jelentkező koptató hatással szemben. Ezeket halenyv és bélhúr vagy szíjkötés rögzítette az íjjon. A nedvesen körülcsavart, megbogozott, majd pedig megszáradt szíj erősebben összetartotta a részeket, mintha azok egy darabból lettek volna.

 A hagyományos visszacsapó íjak elkészítése a különleges anyagok nehéz beszerezhetősége és a bonyolult gyártási folyamat miatt legalább egy évig eltartott, ára több marha vagy ló értékével vetekedett.Kevésbé rangos íjaknál az íj csak rugalmas fából készült, a csontrészek helyére merevítőnek keményfa került.

 

 

Az összetett reflexíjak nyersanyagai

 

1. fa:

Az összetett reflex íj vázát vagy belső magját fa alkotja, de ez az egyszerűbb íjak faanyagihoz képest, az összetevők  arányát illetően mennyiségileg kisebb, minőségileg annál igényesebb kell, hogy legyen a rendkívüli hajlító igénybevétel miatt. Rájöttek, hogy a puhafa helyett jobb a rostos ínköteg, ami az íj külső oldalán elszakíthatatlan.  Az íjász felé eső belső oldalon pedig, ahol az összenyomó erők lépnek fel, a szarulemez ellenállóbb és rugalmasabb bármilyen fánál. A fa csak a hajlító igénybevétel szempontjából semleges zónában maradt meg. Összekötő, formát adó és a rezgéseket felvevő közvetítő szerepet kapott.  A juhar az a fa, amely jól faragható, ugyanakkor szívós  és a rezgéseket jól átveszi. Az első filmforgatási napon, a levágott juharfát két nap múlva kezdtem kifaragni. Addig szellős pincében a, héjában száradt. A hó közepében már hosszában szálmentén

két oldalról befűrészeltem é s egy levágott darabból megállapítottam, hogy 5, 6 százalék a nedvességtartalma. Ez a télen vágott fa előnye. Ilyenkor már meg lehet kezdeni a végleges kifaragást. A második forgatási napon már a kifaragott, merev szarvakkal ellátott kész famaggal dolgoztam. Az európai  övezetben az összetett reflex íjak legjobb anyaga a juharfa, a fentebb említett tulajdonságain kívül még a különböző enyvekkel való  jó tapadása miatt is.

 

2. ín:

Gondosan lefejtik az int a csontról, s megszárítják. Teljes száradás után fakalapáccsal óvatosan, hogy a rostok hosszúak maradjanak, megtilolják, kigerebenezik és máris alkalmas az íj készítéséhez. Öt darab inat raknak fel egy íjra két rétegben. Az első réteg felrakása után rövid ideig száradni hagyják az íjat, majd felrakják az egészet,

s akkor a két szarvát összekötve felakasztják száradni. Amikor már az íjra rakjuk fel az ínrétegeket, a török módi helyett, érdemes egy ősi kínai eljárást is alkalmazni. Ez az eljárás saját kivitelben a következő. A készítendő íj hátoldalának megfelelő méretű falemezt készítünk. Erre egy vékony bélhártyát húzunk. Miután ez megszáradt, kifeszült, az lesz az ínrostréteg alapja. Az ínrost enyvezéséhez jó, ha van egy úgynevezett hosszúkás „csónak”. Ebbe öntjük a híg enyvet. Egy-egy íjkarra 30- 40 gramm száraz inat számítva. Az ínrostnyalábot beáztatjuk az enyvező csónakba. Ezután kiemeljük, kinyomkodjuk és felrakjuk a szárító karokra. Lehet egy darabban vagy két darabban készíteni a karokat. Az enyves kilapított ínköteg rászárad a bélbevonatú karokra. A bélhártya csak azért kell, hogy ne az ideiglenes karokhoz tapadjon az ín. Egy hónapos szárítás után a fán késsel oldalt elvágjuk a bélhártyát és máris kész egy hosszú, makromolekuláris rostokból álló lemez. Ezt lehet felragasztani az íj hátoldalára, azaz a külső feszítő oldalra, de a bélhártyát előzőleg le kell kaparni az ínról. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy a nedves ínnal nem áztatjuk meg az íj famagját. Lehet úgy is dolgozni, ahogy a C-alakban reflexbe hajlított íjra lassan fokozatosan kisebb adagokban ragasztjuk fel az ínrostokat. A török íjkészítő mesterek szerint, a jó íjban a megenyvezet szárított ínrostréteg ugyanolyan tömeget képvisel, mint a szaruréteg. Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember megtanulja az enyv minőségének kiválasztását, hígítás fokát és a hőfokot. Túl meleg csónakban az inak összeugranak. Ha hideg az enyv, nem itatja át a rostrendszert. Régen az íjkészítők kizárólag halenyvet használtak. A halenyv készítés ősi receptjei megvannak. Ebben a munkámban bőrenyvet alkalmaztam, mely a csontenyvnél tapadósabb és kevésbé törékeny.

 

3. szaru:

Kiváló szaruanyagot biztosít a szürkemarha és vizibivaj szarvak. A tülkök legtöbbször kissé csavartak, ezért akkor jön ki egyenes vonalzó alakú szelet, ha a tülköt a képzeletbeli középpontja mentén elfűrészeljük. Utána forró vízben lágyítva, ellenkező irányú csavarással, olyan belső oldalán homorú szarulemezt kapunk, amely a kerékpár sárhányóira emlékeztet. A homorú keresztmetszetet, amely a szaru eredeti héjas szerkezetét őrzi, nem kell feltétlenül kilapítani. Inkább az íj fakarjait faragjuk ki lapos lencse alakú keresztmetszetűre. Így a szaru és falemez úgy illeszkedik, mint ahogy az ízületi vápa természetben is összesimul. A hosszúkás szaruvályúból alig emelkedik ki a famag. Összeenyvezve törhetetlen hajlós íjkarhoz lehet jutni, de erre még természetesen rákerül az ínréteg is. A szaru forráspont közelében lévő vízben jól alakítható. A forró szarulemezeket bőrkesztyűvel és erős facsiptetőkkel emelem ki. Ezekkel az erős csiptetőkkel szorítom, csavarom,lapítom a szarut, majd megkötözve hagyom lehűlni. Arra is lehetne gondolni, hogy a szaru alakítását száraz hővel tűz fölött, kandallónál, vagy egyéb hőforrás mellett végezzük. Próbáltam, nem is lehetetlen de egy pillanat alatt bekövetkezhet az anyag vörösre égése és akkor vége a ruganyosságnak.

 

4. agancs:

Az agancs puhításához ásnak egy kétarasznyi mély árkot. Alját kibélelik vékony nedves lomb- vagy trágyaréteggel. Erre helyezik rá a puhítandó darabokat, befedik jó arasznyi vastag nedves trágyával. Kap még egy vékony réteg földes agyagot is, aztán tüzet raknak felette és élesztik a parazsat egy éjszakán át. Másnap ki lehet a tárgyat venni és gyorsan az előkészített faformához kötözni. Ezt a módszert nem próbáltam ki kísérleteimben, de említést érdemel olyan szempontból, hogy mennyire egyszerű fogásokkal dolgoztak régen a természeti népek. Következzen tehát a csont és az agancs, mint a sztyeppei íj készítésében szereplő sajátságos

járulékos nyersanyag. Munka közben derült ki, hogy az agancs mennyire jól megmunkálható anyag. Főzéssel a görbül esek is kiigazíthatók. Ha többször vízbe mártjuk az agancsot, a belső pudvás részeit vésővel könnyű eltávolítani. Marad mintegy 2-3 milliméter vastag, tömör, kissé íves keresztmetszetű lemez. Ebből lehet az ovális markolat borítót és a hosszúkás ívelt íjszarv borítót előállítani.

 

 

5. kötöző és burkoló anyagok:

A burkoló anyagok között a nyírkéreg jön elsősorban szóba. Könnyen beszerezhet, bőrszerűen ellenálló, ha nem

lakkozzuk be, sokáig ,,lélegzik". Ez fontos a belső íjrészek száradása miatt. Igen szép íjburkolást ad a kígyóbőr,  van olyan halfaj is, amely alkalmas burkoló bőrt ad.  A sztyeppei íjak markolata, a könyök hajlások, sőt esetleg a hajlós karok sávosan sűrű kötözéssel ellátottak. A kötözésre az erősítés miatt van szükség. A kötözést elő lehet állítani nyersbőr szíjból, bélhúrból, selyemből és közönséges enyves zsinegből is vagy a horgászboltokban kapható fonott zsinórból is.

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Dr. Fábián Gyula, A honfoglaláskori magyar íj és készítése

 

Oldal: Hagyományos merevszarvú reflexíj
Tradicionális íjászat - © 2008 - 2025 - nyilropte.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat